ökotermékek

Mint láttátok nyitottam egy csoportot, ahol jobban tudunk kommunikálni, mint csak az oldalon. Azt mondják, akik értenek ezekhez a közösségi oldalakhoz rendesen, nem csak amolyan felhasználói szinten mint én, hogy érdemes csoportot csinálni, mivel ott minden megjelenik, amit feltesz az ember. Persze ez nem azt jelenti, hogy nap, mint nap csak posztokat fogtok látni tőlem, ezt higgyétek el én sem bírom. 
Csak azt tegyél másnak, ami neked is jólesne, ez a jelmondatom :)

Ami foglalkoztat egész fiatal korom óta, az a környezetvédelem, aki ismer pontosan tudja, hogy a szakmám is az lett végül. Most pedig ebbe a vállalkozásba is szeretném átvinni ezt a szemléletmódot.
Ha megengeditek egy kicsit szakmáznék: Tegyük tisztába a dolgokat először is. Mi igen keveset tudunk tenni a környezetért, de meg kell tennünk minden apró lépést. Higgyétek el nem miattunk borult fel a bolygónk klímája, hanem a nagyvállalatoktól, a közlekedéstől, az ipartól. Viszont hol lennénk most a fejlődés nélkül?
Szeretném elhessegetni a naív gondolatokat, hogy a pamutpóló vagy ruha az környezetbarát. No persze maga a pamut az, de a feldolgozáskor már a festésnél ez a dolog megbukik. Ugyanezt el lehet mondani a környezetbarát hálós zacskókra, ami bizony műanyagból készül. Vagy csak gondoljunk az elektromos autókra. Mit gondoltok annak az előállítása mennyire környezetbarát? Annak ellenére, hogy mindenhol már meg kell felelni a környezetvédelmi előírásoknak, ami pont úgy van kitalálva, hogy épphogy ne legyen káros  - de ez nem azt jelenti, hogy nincs szennyezéskibocsátás, csak épp számolnak hígulással, természetes tisztulással, akkumulálódással stb...bizonyos környezeti elemekre, vagy humán egészségre. 
Tehát, alapvetően mi valóban csak a már elkészült hálós tasakot használva tudjuk lecsökkenteni, az egyszer használatos nejlonzacskóknak a számát, ami hulladékként végezni. Persze a mi zacskónk is ott fogja, de talán többet megél majd, mint a sima, zöldséghez kapható nejlonok. 
Mindenesetre, ha a tartósabbat, többször is használhatót vesszük meg, akkor megértettük, hogy mi is felelősek vagyunk a környezetünkért, földünkért!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések